A következő címkéjű bejegyzések mutatása: francia irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: francia irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

Suzanne Prou: Bernardiniék terasza

A Bernardíniék terasza Suzanne Prou, francia írónő Renaudot-díjat nyert regénye, vagyis magáénak tudhatja az egyik legrangosabb francia irodalmi elismerést. Tudomásul véve az infót, és a könyv rövid tartalmi ismertetőjét átolvasva valami igazán "nagy durranás"-ra számítottam, pláne, hogy valamiféle, a szereplők életét behálózó, sötét, múltbéli titkot sejtet a fülszöveg, ami általában kifejezetten kedvemre való.
Nos, titkokban valóban nem volt hiány, és a végkifejlet is meglepőnek mondható, de valahogy annyira nem tudtam átérezni a szereplők közt kialakult kissé bizarr kapcsolatot, mely a lényegét képzi tulajdonképpen a regénynek, hogy ahogy a vége felé haladtam a könyvnek, sajnos egyre kevésbbé tetszett.
A történet a Bernardíni ház életébe enged betekintést. A ház úrnője Laure asszony, ki délutánénként barátnőivel teázik a teraszon. A teát Therese szolgálja fel az idős hölgyeknek, ki furcsamód egy szolgálólányhoz nem illő, túlságosan közvetlen hangnemet engedhet meg magának, mely már a könyv elején sejteni engedi, hogy Therese személye jelentős szerepet tölt majd be a történet kibontakozásában. A házban furcsa dolgok tapasztalhatók, pl. Laure asszony ebéd utáni elfoglaltsága, melyet minden egyes alkalommal azzal kezd, hogy ollójával régi, elsárgult fényképeről vagdos ki egy bizonyos alakot. Vagy Therese tortúrái a tükör előtt ülve: színesre mázolja petyhüdt arcát, majd sírásban tör ki, s könnyei áztatják le róla a fekete és vörös festéket...

Mireille Calmel: A farkasok bálja 2. - Isabeau bosszúja

Ha elmesélném a második kötet történéseit, azzal akaratlanul is fényt derítenék arra, hogy miképp alakult a szereplők sorsa az első könyvben. Márpedig ezt nem szeretném, úgyhogy a cselekmény rövid összefoglalását most mellőzöm (ha valakit nagyon furdalna a kíváncsiság, itt a fülszöveg), helyette azonban jöjjenek a regénnyel kapcsolatos észrevételeim, benyomásaim:

A második kötet már egyészen olyan, mintha egy fantasy, egy kaland- és egy történelmi regény furcsa egyvelege lenne. A mágia, alkímia, valamint a farkasok és emberek közel sem hétköznapi transzmutációja továbbra is jelen van. Az események túlnyomó része azonban itt már I. Ferenc királyi udavárban játszódik, ahol megjelenik, mint új szereplő Medici Katalin, feltűnik V. Károly német-római császár, mint a király nagy ellenfele, illetve találkozhatunk Jean Calvinnal, a kálvinizmus "atyjával" is. Történelmi személyekből tehát nincs hiány.
Úgy, ahogy izgalmakból sincs. A második kötet ugyanis hasonlóan kalandosra sikeredett, mint az első, valamiért azonban mégsem tudom azt mondani A farkasok báljára, hogy "ez egy igazán jó könyv". Nekem talán túlzottan is sok volt a fordulat, úgy éreztem, hogy a folytatás háromnegyed része felesleges epizódok sorozata, mely már-már elfeledteti velünk a tulajdonképpeni problémát. Aztán ahogy a könyv vége felé közeledünk, egyszer csak hip-hop, megoldódik minden, és itt a vége, fuss el véle... Szóval úgy gondolom, kicsit kevesebb mellékszállal, akár egy könyvben is meg lehetett volna ezt írni.
Végezetül néhány gondolat az írónő stílusáról: Már az előző bejegyzés kapcsán is említettem, hogy itt-ott bizony kissé elfuserált a megfogalmazás (vagy legalábbis nem az én ízlésemnek megfelelő). A második részben azonban sokszor már nem is csak azon akadtam fenn, ahogyan ír a szerző, hanem azon is, amit papírra vetett. Még a regény eleje felé van egy jelenet, amikor is Isabeau közösül egy farkasemberrel. Ez kifejezetten zavarbaejtő volt, mintha valami horror-pornót olvastam volna. A kedvencem azonban a következő pár sor, ami alapvetően vicces, persze, de valahogy annyira nem volt oda való:
"Rabelais válaszul furcsa fintort vágott, és égzengéshez hasonló zajjal bűzös levegőt bocsátott ki a körülötte állók felé. A király összehúzta a szemöldökét, s miközben a hölgyek elhúzódtak, odafordult hozzá.
- Igencsak csavarja az orromat e gáz, amit eleresztett, barátom.
- Minek ez a finom locsogás, Sir? Egyszerűen terhére van, hogy fingtam!"
Szóval vegyes érzelmeim vannak A farkasok báljával kapcsolatban, mert igazán szórakoztató és izgalmas regény, sokszor alig tudtam letenni, mégis azt kell, hogy mondjam, nincs benne semmi plusz, semmi olyan, ami különlegessé tenné. Na de sebaj, néha ilyen is kell!

Mireille Calmel: A farkasok bálja 1. - Az elátkozott szoba

Farkasok, farkasemberek, törpék, alkimisták, gonosz hűbérúr, Nostredamus, titkos földalatti járatok, a koldusok uralta Csodák Kertje, I. Ferenc királyi udvara, a Louvre báltermei... Vagyis 352 oldalnyi izgalmakkal teli kaland.

A történet az 1500-as években játszódik, amikor még érvényben volt az ius primae noctis név alatt ismert középkori intézmény, vagyis az "első éjszaka joga", miszerint a földesurak igényt tarthattak alattvalóik menyasszonyának szüzességére. (Ha emlékeztek, A rettenthetetlen című filmben is emiatt kell William Wallace-nak és Murron-nak titokban megesküdnie.)
A farkasok báljában Isabeau, a történet csodaszép főhősnője esik áldozatául hűbérurának, miután férjével szökni próbál, hogy megmentsék ártatlanságát. A nagyúr a fiatal férjet felakasztatja, Isabeau-t pedig megerőszakolja, megveri, tüzes vassal megbélyegzi, majd kidobatja az éhes farkasok elé. Ő azonban életben marad, a mindenki által rettegett állatok befogadják, sőt hamarosan kiderül, hogy közülük való. Éppúgy, mint Isa húga, ki ráadásul azt a különös képességet örökölte nagyanyjától, hogy minden egyes teliholdkor maga is farkassá változik. Isabeau tehát életben marad, s miközben a vár ura halottnak hiszi, ő egy farkasfalkával tengeti napjait, s kegyetlen bosszút forral, melynek megvalósítását a nagyúr kegyetlenségének gyümölcseként született lánya kezébe adja...

Csuda izgalmas kis történet volt, az utolsó oldalakig végig izgultam a szereplőkért. Az alkotói stílust tekintve nem állíthatom, hogy kiemelkedő a regény, sőt néhol akad egy-két elfuserált, félresikerült mondat, ám mindezt maximálisan kárpótolja a történetszövés, és nem utolsó sorban a szerzőnő hihetetlen színes fantáziavilága. Összességében tehát egy eseményekben gazdag, érdekes, izgalmas és rendkívül szórakoztató kis könyv. Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit el akar rugaszkodni a valóságtól, s egy a miénktől messzi, kalandos világba kíván csöppenni. Én mindenesetre visszatérek Isabeau-hoz és társaihoz, és hamarosan jövök a folytatással (avagy a második kötettel)! :)

Fred Vargas: Messzire fuss, soká maradj!

Talán azzal kezdeném, hogy nagyon kellemesen csalódtam ebben a könyvben. Nagyjából semmit sem tudtam a Fred Vargas írói álnéven tevékenykedő szerzőről (aki egyébként egy hölgy), s magáról a regényről. Hogy mégis megvettem az kb. a fülszövegnek köszönhető - izgalmasnak ígérkezett a történet, és felkeltette az érdeklődésemet, hogy az írónő civilben középkorász és pestisszakértő -, illetve nem utolsó sorban annak a potom 500 Ft-nak, amit elkértek érte (itt).

A könyvben előszőr Jossal ismerkedhetünk meg, egy hajóskapitányból lett kikiáltóval, kihez egy napon különös üzenetek érkeznek. Nagyjából itt érhető tetten előszőr Fred Vargas civilbeli hivatása, hisz egy a múltból vett foglalkozással ruházza fel szereplőjét. Ma már nem sűrűn látunk ugyanis utcai hírmondókat, akik faládikájukban gyűjtik a nép felhívásait, üzeneteit, majd meghatározott időközönként felolvassák őket a téren. Hiába tv, rádió, internet, újság, én jópofa dolognak tartom ezt a kikiáltósdit, így felettébb örültem az ötletnek.
Joss üzeneteivel egy időben Adamsberg felügyelő (ezúttal igazat adok a fülszövegnek, tényleg kissé columbós az emberünk), arra lesz figyelmes, hogy itt is, ott is elforgatott négyesre emlékeztető jelek bukkannak fel a lakásajtókon. Később pedig a jelöletlen ajtók mögött patkánybolhák által összecsípkedett, megfeketedett hullákra akadnak. A nagy kérdés, hogy vajon valóban pestisjárvány fenyegeti-e Párizst, ahogyan arra a titokzatos üzenetek és az áldozatok utalnak? S ha így van, vajon kinek állna érdekében ilyen szörnyűséget művelni?

Ez egy nagyon okosan kigondolt krimi, és bár a végén nincs az a hű, de nagy meglepetés, mégis meg vagyok elégedve a végkifejlettel is. Azért pedig külön köszönet az írónőnek, hogy így hirtelenjében baromi okos lettem pestis-ügyben! :) A műből egyébként 2007-ben film is készült Messze fuss, soká maradj! címmel, ám a véleményezések alapján nem egy maradandó alkotás. Kár, mert ez tényleg egy olyan történet, amit megnéztem volna filmen is.
  • Értékelés: 8/10

Anna Gavalda: Szerettem őt

"A Szerettem őt igazi kamaradráma, mely fiatal szerzőjét nemzetközileg ismert művésszé avatta. Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja egy másik nő kedvéért."

Ez így is van. Egy mondhatni sablonsztorit dolgoz fel az írónő, hisz számtalan könyvben olvashattunk már szerencsétlenül járt elhagyott feleségekről, akik magukra maradtak egyedül, vagy ami talán még rosszabb - mint ez esetben is - a gyermekeikkel. Mégis valamitől különleges ez a regény! Talán a nem mindennapi szituációtól, hogy Cloét épp apósa próbálja vígasztalni. Kettejük beszélgetése építi fel a regényt, melyben az idős férfi a meghatározóbb, ki kifordulva addigi önmagából megnyílik a fiatal asszony előtt, s elmeséli saját történetét...

A könyv nagyon életszerű, témáját és stílusát tekintve egyaránt, ami - miután elkezdtem olvasni az írónő novelláskötetét (Szeretném, ha valahol valaki várna rám) - úgy vettem észre, általában jellemző Gavalda műveire.