Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Nagy kedvencem, Joanne Harris ezúttal egy novelláskötettel jelentkezett. A benne helyet kapott történetek - ahogyan már a cím is sejteni engedi - egészen különbözőek. Szívem szerint mindegyikrők külön-külön ejtenék néhány szót, de azt hiszem, ezúttal inkább csak azokra szorítkozom, melyek a leginkább megragadtak bennem.

Az egyik ilyen kis novella a "Hely a nap alatt" címet viseli. A történetet azok a valóságban is létező brazíliai strandok ihlették, ahol kor és megjelenés alapján szortírozzák a fürdőzőket. A csúnyáknak, kövéreknek, s öregeknek tehát nincs helyük ezeken a nívós fürdőhelyeken. Harris tökéletesen bemutatja a mai világot mind jobban jellemző sznobizmust, azt, hogy manapság a külcsín mennyire meghatározó, s hogy mily mértékben képes megbolondítani és eltorzítani az értékrendjét a még egészen fiatal gyerekeknek is. A novella - egy rendkívül hatásos csattanóval a végén - igazán megdöbbentő és elszomorító.

Témájában valamelyest hasonló a "Gandalfra várva" című novella. Egy baráti társaságról szól, akik rendszeresen összejárnak egy kis erdőben, hogy kibújjanak önmagukból, s különböző szerepeket felöltve múlassák az időt. Szerepjátszanak tudniillik. A baj csak az, hogy szereplőink nem igen tudnak már különbséget tenni a játék, s a valóság között. A történet nagyon életszagú, magam is találkoztam már ezzel a szindrómával. Létezik egy igen népszerű internetes kalandjáték (World of Warcraft), melynek én is jó ideig a "rabja" voltam, és hát... nem is hinnétek, milyen alakokkal találkozni egy ilyen játékszerveren. Engem pl. igencsak megdöbbentett, amikor olyan játékosokkal futottam össze, akik saját bevallásuk alapján ötvenes éveikben járó apukák voltak... Vagy csak rá kell nézni a youtubra, s nem egy World of Warcraft-beli "hírességgel" találkozni, akik olyan szinten fanatikusak, hogy ebben a virtuális világban szerzett népszerűségükben lelik legnagyobb örömüket. "Mert néha a valóság egyszerűen nem elég." - írja Harris.

A kötetben még számos igazán jól sikerült novella található. Legtöbbjük egy Joanne Harristől eddig nem megszokott vonalat képviselnek - mint a fentebb említett két történet is -, ám akad egy-két olyan is közöttük, melynek témája, hangulata már ismerősebbnek hat (Ld. "Gastronomicon", "A '81-es osztály").

Összességében nekem nagyon tetszett. Csupán egy-két olyan írás kapott helyet a könyvben, mely talán abszolut nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Ötletesek a néhány soros írói megjegyzések, melyek bevezetni hivatottak a történeteket, és külön dícséretet érdemel a rövid előszó, az, ahogyan Harris a novellaírásról vélekedik. Bár nincsenek, nem is voltak, s valószínűnek tartom a közeljövőben sem lesznek különösebb írói ambícióim, mégis mélységesen igazat adok neki.

• Értékelés: 8/10

Joanne Harris: Csokoládécipő

Az igazat megvallva már Karácsony óta ott pihent a polcomon, s várt rám, hogy elolvassam, én azonban általában kissé gyanakvóan nyúlok a folytatások felé (pláne azok felé, melyekre nem is igen lehet számítani), s így volt ez a Csokoládécipővel is. A fülszöveg, s a borító sem sejtetett sok jót. Valahogy nem tudtam (vagy nem akartam) elképzelni Vianne-t a nagyváros forgatagában, s a kis Anoukot, mint középiskolás kamaszlányt. Ennek ellenére egészen jó kis regény kerekedett belőle, néhány apróságtól eltekintve. Na de erről majd később...

Öt év telt el a Csokoládé eseményei óta. Vianne-t és Anouk-ot Párizsba űzte a Változás Szele, ahol észrevétlenül, az apró varázslatokkal felhagyva, hétköznapi emberek módjára igyekeznek elvegyülni a tömegben, megbújni a Fekete Ember s a Nyájasok elől. Roux - bár nincs velük - maradandó nyomot hagyott a család életében Rosette személyében, aki négy éves, és épp olyan különleges képességekkel van megáldva, mint anyja, s nővérkéje.

Ezúttal három mesélőnk van, Vianne, Anouk és egy új szereplő, Zozie de I'Alba, aki összebarátkozik a kislánnyal, s dolgozni kezd a Vianne vezette csokoládéboltban. Már a könyv elején kiderül, hogy ő amolyan rossz boszorka, ki arra fordítja természet adta hatalmát, s az évek alatt gondosan kialakított "rendszerét", hogy életeket gyűjtsön, s tegyen mágévá. Betoppanásával feborul a Vianne által oly gondosan kialakított rend. Zozie túlságosan is Vianne régi énjére emlékeztet, s éppen ez válik fegyverévé. Felvirágoztatja a csokoládéboltot, hatalmába keríti Anoukot, igyekszik saját gonosz érdekei szerint igazgatni a szálakat az asszony, s gyermekei életében. S hogy végül ki és mi győzedelmeskedik - az ártatlan családi varázslatok Vianne részéről vagy a Zozie által gyakorolt sötét mágia - az a történet végén kiderül, amikor is szemtanúi lehetünk egy jó és egy gonosz boszorkány összecsapásának.

Egy-két dolog zavart csupán. Például a mobiltelefonok, az euro és egyéb, a mai világot idéző jelenségek, amit - bár nem emlékszem már, milyen évet írtunk a Csokoládé eseményeikor, és bizonyára nem követett el akkora hibát az írónő, hogy e szempontból következetlen lett volna - valahogy én nem tudom összeegyeztetni Vianne világával (még akkor sem, ha ezúttal Párizsba, a nagyvárosba sodorta a szél). Ettől eltekintve azonban azt tudom mondani, hogy egy a Csokoládéhoz hasonlóan letehetetlen, kedves olvasmány, ami mellesleg számos értékes üzenetet közvetít felénk az anyai szeretetről, a gyermeki ragaszkodásról, arról, hogy mindig, minden esetben vállaljuk önmagunkat, s hogy "nem minden arany, ami fénylik".

• Értékelés: 8/10
• Joanne Harris

Joanne Harris: Csokoládé

Bajban vagyok a könyvvel, s ennek egyszerű oka valószínűleg az, hogy előbb láttam filmben, mint olvastam volna. A film pedig tetszett. Nagyon is. És van egy olyan érzésem, hogy a regény is éppen így magával ragadott volna, ha nem tudom előre, mikor mi fog történni. Persze vannak eltérések, meg nem egyezések, szó se róla, de ettől függetlenül is valahogy lassan haladtam az olvasással, lassabban, mint bármelyik másik eddig olvasott Joanne Harris regénnyel.

A történet főhőse Vianne Rocher, aki kislányával egy kis francia kisvárosba, Lansquenet-be érkezik, hogy sok év vándorló életmód után végre végleg letelepedjen. Egy kis csokoládéboltot nyit épp a nagyböjt idején, ami már önmagában is némi ellenszenvet vált ki Francis Reynaud tiszteletesből. Ezt csak fokozza Vianne különös, a falu közösségétől eltérő életszemlélete, melynek köszönhetően sokakat magába bolondít, a szó pozitív értelmében. A történetben nyomon követhetjük Vianne boldogulását, melyet jócskán megnehezít a tiszteletes (a "Fekete ember") és annak népes tábora. A regény telis-tele van ínycsiklandó ízekkel, illatokkal, hangulatokkal, sötét titkokkal, ahogyan azt az írónőtől megszokhattuk.

Mindenképp kellemes olvasmánynak tartom, ám a könyv hátoldalán szereplő felirattal kapcsolatban ("Ha ízlett a sikerfilm, kóstoljon bele az eredeti regénybe is!") annyit megjegyeznék, ha valakinek még sem a filmhez, sem pedig a regényhez nem volt szerencséje, én inkább fordítva ajánlanám: Ha ízlett az eredeti regény, kóstoljon bele a sikerfilmbe is!

• Értékelés: 8/10
  
• Joanne Harris honlap: http://www.joanne-harris.co.uk/
  
• Film, mert az is van: http://www.imdb.com/title/tt0241303/

Joanne Harris: Urak és játékosok

A borítót és a címet elnézve első gondolatom az volt, hogy ez bizonyára egy "fiús" történet lesz. Úgy is indult... aztán a vége felé döbbentem rá, hogy "te jó ég, mekkorát tévedtem". Na de nem akarom lelőni a poént! :)

A cselekmény nagy része a St. Oswald Fiúgimnázium falai közt játszódik. Az esemény több szálon fut, két főhősünk beszéli el a történéseket. Ezt egyébként szépen következetesen - és szerintem nagyon ötletesen - egy fekete és egy fehér sakkfigura váltogatásával szemlélteti az írónő a fejezetek élén. Az egyik kulcsfiguránk egy St. Oswald-beli tanár, aki szomorúan tapasztalja, hogy hőn szeretett iskolája lassan romokban hever. Egy titokzatos alak ugyanis kegyetlen tréfát űz a tanári karral, ami eleinte még ártatlannak tűnik, ám idővel egyre aggasztóbbá válik. A tanárok egy részét letartóztatják, egymást követik a botrányok a fiúgimnáziumban, és senki sem sejti, hogy ki lehet a történések mozgatója, az a bizonyos "Tégla"? Ő bizony nem más, mint a másik sakkfiguránk, ki tanárunkhoz hasonlóan ide-oda ingázva az időben meséli el saját történetét, amiből szépen lassan összerakjuk, hogy miféle bosszú vezérli abban, hogy tönkretegye a jó hírű iskola életét? Ám a legnagyobb csattanó csak ezután következik, ami számomra döbbenetes volt. Nem hazudok, ha azt mondom, az írónő sikeresen megvezetett a könyv elejétől a végéig.

• Értékelés: 10/10 (Eddigi kedvencem Joanne Harristől!)
• Az írónő honlapja: http://www.joanne-harris.co.uk/