Melissa P.: Minden este 100-szor, kefével

Már jó pár hónappal ezelőtt elolvastam, de valahogy elmaradt a bejegyzés. Talán a kényes témának köszönhetően. Egy 15 éves szicíliai diáklány naplóját tartjuk ugyanis a kezünkben, melyben arról a megközelítőleg két éves időszakról olvashatunk, mely leforgása alatt egy ártatlan kamaszlányból egy valóságos "prostituált" válik. Azt hiszem, tipikusan az a fajta írás, melynek olvasása közben nem a könyv által nyújtott fantasztikus olvasmányélmény, hanem sokkal inkább a kíváncsiság vezérli az embert abban, hogy a végére érjen.

Én nem teljesen erre számítottam. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy ilyen is van. Ha van. Mert tegyük hozzá, itt-ott kissé hamisnak, és hiteltelennek éreztem a leírtakat. Vagy legalábbis remélem, hogy egy 15 éves lánynak a valóságban nem ilyen egyszerű lépten-nyomon pont egy olyan felelőtlen és perverz fickóba botlani, aki fenntartások nélül belemegy egy tinídzserkorú lány erotikus kihívásaiba. A másik problémám azzal volt, ahogyan mindezt papírra vetette Melissa. Számomra kissé mesterkélt, szavait nehezen tudom azonosítani egy tizenévesével. Aztán persze ki tudja... A mai gyerekek annyira mások, mint mi voltunk.

A napló jellege is furcsa, hisz gyakorlatilag másról nem is olvashatunk benne, csak Melissa szexualitással kapcsolatos élményeiről, érzéseiről. Családról, barátokról, iskoláról szinte semmi. (Létezik, hogy valakit, ennyi idősen csak és kizárólag a szex foglalkoztasson?) És ami tán a legérthetetlenebb számomra, hogy könyörgöm, hogy lehet az, hogy egy 15 éves gyerek oda, és akkor mehet, amikor csak akar, anélkül, hogy a szülei mindebbe beleszólnának, illetve bármit is észrevennének abból, ami a kislányukkal történik?? (Remélem, nem én vagyok túlzottan konzervatív, és nem élek álomvilágban.)

Ha igaz is a történet, ma már bizonyára Melissa szülei is tisztában vannak vele. Legjobb tudomásom szerint ugyanis a könyv előszőr álnévvel jelent meg, aztán persze nem sokáig sikerült titokban tartani a napló írójának kilétét, így ma már mindenki tudhatja, ki is ez a titokzatos szicíliai diáklány. Erre mondják, hogy ciki! :)

• Értékelés: 5/10
• A könyv alapján készült film

Jodi Picoult: A nővérem húga

Számtalan könyvajánló blogon találkoztam a könyvvel, és szinte kivétel nélkül ódákat zengtek róla. Többek közt ezért is vettem a kezembe. Bár a fülszöveg alapján érdekesnek és nem mindennapinak találtam a történetet, be kell, hogy valljam, én valamiért alapvetően óckodom a hasonló sztoriktól.

A könyv egy háromgyerekes család történetét meséli el. A legidősebb testvér, Jesse amolyan "fekete bárány", a középső lány, Kate már egészen pici korától kezdve súlyos leukémiával küzd. Hogy megérte tizenhatodik életévét, legfőképp húgának, Annának köszönheti, kit kifejezetten azért és úgy hoztak a világra, hogy tökéletes donor legyen nővére számára. A tizenhárom éves Anna úgy dönt, véget vet ennek, s bepereli szüleit, hogy saját maga rendelkezhessen teste fölött. Elhatározása megbolygatja a család életét. Az anya és egykor volt ügyvédnő, Sara rendíthetetlenül küzd Kate életbenmaradásáért, ami csak úgy érhető el, ha Anna visszavonja vagy elveszíti a pert. Édesanya és kislánya kerül szembe egymással, és igazándiból vitatható, kinek is adjunk igazat ebben a helyzetben.

Az eseményeket felváltva, hét szereplő szemszögéből szemlélhetjük, néhol váltogatva az idősíkokat is. Így betekintést nyerünk a család otthonába, az édesapa munkahelyére, a kórház és a tárgyalóterem világába, és ezzel együtt egy kicsit mindegyik szereplő lelki világába is. Hogy őszinte legyek én Annáét éreztem a legértékesebbnek és az ő gondolatait találtam a legérdekesebbnek, így kicsit sajnáltam, amiért nem hallhattam gyakrabban a történet folyamán. Sőt, a regény kezdeti szakaszához képest, kicsit úgy éreztem, hanyagolva lett tizenhárom évesünk. Ahogyan a fülszöveg is írja, a végkifejlet majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi. Ez így is van, bár azért hozzátenném, számítani lehet a csattanóra...

Összességében azt mondanám, nem volt rossz könyv. De jó sem. Könnyen magával tudja ragadni az embert, nagyon igaz rá, hogy ha valaki belekezd, nem tudja letenni. De esetemben ez nem a könyv "nagyságának" volt köszönhető, sokkal inkább annak, hogy nem hagyott nyugodni, vajon mi fog kisülni a történetből. Végül elolvastam - gyorsan, két nap sem kellett hozzá -, de nem hagyott igazán mély nyomokat bennem, nem volt meg benne az a plusz, ami miatt egy könyvet úgy igazából a szívébe zár az ember.

• Értékelés: 6/10
• Az írónő honlapja: http://www.jodipicoult.com/