Henry James: Washington Square

A történet eléggé tipikus. Adva van egy fiatal lány, akinek olyan férfit sikerül kiszemelnie vőlegényéül, aki édesapjának meglehetősen ellenszenves. Az apa, aki csak lánya érdekeit kívánja szem előtt tartani, ellenzi a házasságot, s kijelenti, hogy amennyiben létrejön a frigy, kitagadja lányát az örökségből.

Az elején egészen ígértesnek tűnt a regény. Miután Henry James bemutatta Dr. Sloper-t, a neves New York-i orvost - az apát -, s megtudhattuk, hogy feleségét, s első gyermekét - egy fiút - elveszítette, és csupán Catherine maradt neki - aki se nem szép, se nem különösebben okos, és ráadásul ugye lány - kíváncsi lettem, mi fog kisülni ebből az érdekesnek ígérkező apa-lánya kapcsolatból.

Négy fontosabb szereplőnk van: Dr. Sloper, Catherine, Lavínia néni (Catherine nénikéje) és Morris (az udvarló). Mint karakter, mindegyikük tökéletes, ám egyikükkel sem tudtam igazán azonosulni, sőt mi több, a doktor volt az egyedüli, aki nem ment az idegeimre. :) Catherine bosszantóan naív, még azt is meg merném kockáztatni, hogy egy kicsit butuska, és egy cseppnyi életrevalóság sem szorult belé. Lavínia néni tipikus lepcses szájú nagynéni, aki a világon mindenbe beleüti az orrát, és rend szerint kissé elferdítve adja tovább a megszerzett információkat. Morris egy piperkőc, első perctől ellenszenves az apának - nekem is -, hősnőnk egyszerűsége pedig többek közt ebben is remekül tetten érhető, hisz soha egy percig sem kételkedik szerelme becsületességében, pedig számtalanszor jelét adja ellenkezőjének. És az apa, a remek emberismerő, akinek szintén megvannak a maga hibái, de még így is talán ő az egyedüli, aki képes a normális gondolkodásra.

Bár nagyon hamar kiolvastam, nekem nem tetszett igazán ez a regény. A történet fárasztó és a vége felé egyre inkább nyomasztó volt számomra. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben én lettem volna az apa helyében, sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb és véleményem szerint hatásosabb megoldást találtam volna arra, hogy makacs lányom kiverje fejéből a nemkívánatos kérőt, mint esetünkben Dr. Sloper. (Ő európai útra vitte Catherine-t.) De az én ötletem valószínűleg túl egyszerű lett volna a történetszövés szempontjából. :)

E. M. Forster: Szoba kilátással

A könyv alapján készült film már nagyon régóta megvan, és alig vártam, hogy megnézhessem. Előtte viszont mindenképpen el szerettem volna olvasni magát a regényt. Nos, ez megtörtént, csak épp sikerült a saját csapdámba esnem, most ugyanis, miután végére értem a kötetnek, valahogy elment a kedvem a filmtől. :)

Egy az 1900-as évek Angliájában játszódó szerelmi történetről van szó. Főhősnőnk Lucy Honeychurch, aki unokatestvérével, a kissé konzervatív Charlotte Bartlett-tel Firenzébe utazik, hogy ismerkedjék a művészetekkel. Itáliában tett látogatása során megismerkedik a különc Emersonékkal (apa és fia), akik furcsa, addig ismeretlen érzéseket indítanak meg benne. Lucy, miután egy kirándulás alkalmával kissé félreérthető szituációba keveredik a fiatal George Emersonnal, összezavarodik, s Rómába menekül, ahol megismerkedik a sznob Cecil Vyse-szal, ki később a vőlegénye lesz.

Namármost a könyv jó volt, még annak ellenére is, hogy az elején nagyon nehezen találtunk egymásra (én és a történet). A regény első fele, a Firenzében zajló eseményekkel valamiért nem is kötött le különösebben. Aztán attól kezdve, hogy "haza" érkeztünk a vidéki Angliába, csak úgy faltam az oldalakat. Pozitívum, hogy a Jane Austen regényekkel ellentétben, itt végre az általam is preferált férfiszereplőre esik az író választása is. (A Jane Austen művek kapcsán írtam, hogy valamiért mindig, minden egyes regénye olvasásakor a hősnő által mellőzött férfiút sikerült kiszemelnem magamnak.) :) És még egy hatalmas pirospont azért, ahogyan Forster Lucy családját ábrázolja. Imádtam, ahogyan a kicsit különc, de amellett hihetetlenül szeretnivaló anyukáról és testvérről írt, és maga az értékrend is rendkívül szimpatikus, miszerint a család minden vagyonnál és egyéb kecsegtető kilátásoknál előrébbvaló. Ebben maximálisan egyet kell, hogy értsek.

És végül, hogy miért is ment el a kedvem a filmtől? Félek, csalódnék. Pláne, hogy kicsit utánnanyomoztam a szereplőgárdának, és amellett, hogy a Lucy szerepét játszó Helena Bonham Carter-t pl. kifejezetten kedvelem, valahogy egyészen másképp élnek a képzeletemben. (Ennek ellenére azért valószínűleg megnézem. Majd egyszer. Ha már nem él ilyen elevenen emlékeimben a történet.)