Ha jól emlékszem, úgy 16-17 éves lehettem, amikor előszőr találkoztam Márquezzel. Apukám ajánlására kezdtem bele az író Nobel-díjas Száz év magány című regényébe, ami ha minden igaz ajánlott olvasmányként szerepelt a gimnáziumi tananyagban is. Bevallom, akkor nem voltam elragadtatva tőle, és úgy a könyv negyedéig jutottam... Jó pár év eltelt azóta, és most, hogy ekkora "divat lett" Márquezt olvasni, s kijött a Szerelem a kolera idején című regényt feldolgozó mozi is, gondoltam, érdemes volna még egy esélyt adnom az írónak. Mivel kíváncsi voltam a filmre, az előbb említett regényre esett a választásom (jobb szeretem ugyanis előbb elolvasni a művet, s csak aztán megnézni a filmváltozatot). És hát.. nem tudom, 16-17 évesen hova tettem a fejem, mert ez a Márquez-regény bizony fantasztikus volt!
A történet dióhéjban: Két fiatal szerelme beteljesületlen marad, a lánynak ugyanis egy másik férfira esik a választása, egy gazdag, befolyásos orvosra, aki igazán jó partinak számít. Ebben a boldognak mondható házasságban elröppen 50 év, a házaspár együtt öregszik meg, majd egy véletlen baleset folytán meghal a férj. Ekkor lép színre a történet elején hoppon maradt ifjú, ki szintén megöregedett, ám az elmúlt évtizedek alatt egy percig sem feledte szerelmét. Megjelenik az özvegynél, s 50 év után végre feleségül kéri.
Márquez fantasztikusan ír, élvezet volt olvasni minden egyes szavát, és - bár viszonyítási alapom még nincs, hisz ez az egyetlen regény, amit olvastam tőle - egy olyan sajátos stílussal bír, mely teljességgel magával ragadott. Azt hiszem, ezek után a Száz év magány is megérdemel még egy kísérletet. :)
- Értékrlés: 10/10
- A könyv alapján készült film
