"Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek..." Bár már nagyon régóta el szerettem volna olvasni a könyvet, végülis csak nemrég, az Amadea-féle könyvklub kapcsán sikerült ténylegesen rávennem magam arra, hogy belekezdjek. S mint kiderült, kissé meggondolatlan voltam, legalábbis ami a határidőt illeti - ami elméletileg május 15. volt -, ugyanis nem sejtettem, hogy nekem ez ilyen nehezen fog menni...
Jó könyveket általában pik-pak kiolvasok. És hazudnék, ha azt állítanám, hogy A rózsa neve nem egy jó könyv. Valamiért - talán rossz időben, rossz hangulatban fogtam hozzá - nekem mégis egy kicsit csalódást okozott. Érdekes volt, hogy egyes részek (főleg a gyilkosságok körüli nyomozósdi) szinte sodort magával, aztán a rákövetkező oldalak során majdhogynem elaludtam, majd megint egy izgalmasabb, érdekfeszítőbb rész következett, amit ismét egy unalmasabb követett... (Persze az is lehet, hogy nem az esti órák a legalkalmasabbak a könyv olvasására, amikor egy fárasztó nap után beesek az ágyba, és akarva-akaratlan leragadnak a szemeim Eco hosszadalmas filozófiai eszmefuttatásain.)
Na de a lényeg, hogy végül azért kiolvastam, és nem érzem úgy, hogy nem volt érdemes rászánni az időt. Az említettek ellenére számos olyan dolog volt, ami egyenesen lenyűgözött. példának okáért a regényben igencsak fontos szerepet betöltő könyvtár. Aztán maga a kolostori élet, a szerzetesek szokásai, gondolkodásmódja... ami talán azért is volt számomra különösen érdekes, mert szégyen, nem szégyen, nem igazán vagyok vallásos, így néhány alapvető ismerettől eltekintve, nem sokat konyítok a témához. Azt is el kell ismernem, hogy leírhatatlan hangulat lengi át az egész regényt, sokszor úgy éreztem, mintha magam is ott bóklásznék az éj leple alatt a kolostor falai közt.
DE: Érzem én, értem én, hogy a könyv csak másodsorban krimi, és az a baj, hogy engem éppen az a váz, a regény krimi volta, ami inkább megfogott. Én nem éreztem plusznak azt a filozófikus, intellektuális töltetet, ami miatt sokak számára ez egy valóságos irodalmi csemegének számít.
Azt hiszem, én inkább olvasnék egy Agatha Christie-t. Ez van.
- A többiek véleménye: Mamzel, Joey, káááá, csipkepitty
