Azt hiszem, az Agnes Grey nem tudott igazán meggyőzni Anne Bronte kiválóságáról. Nem is írói stílusáról van szó - bár kevésbé tudott lenyűgőzni, mint pl. Austen, a maga rendkívül elmés és humoros fejtegetéseivel -, inkább a történetből hiányoltam valamit. A Bronte nővéreknél - valószínűleg saját sorsukból adódóan - gyakori témának mondható, hogy főhősnőnk nevelőnőnek áll egy módósabb családnál. Így van Agnes Grey kisasszony esetében is. Egy elszegényedett papcsalád legkisebb gyermekeként úgy dönt, azzal próbál segíteni helyzetükön, hogy munkát vállal, s mivel máshoz nem igen van tehetsége, előszőr egy Bloomfield nevű újgazdag család otthonába szegődik nevelőnőnek. A sznob famíiliánál, ahol az apuka iszik, az anyuka pedig túlontúl elfogult elkényesztetett, neveletlen gyermekeivel szemben, nem igen értékelik Agnes próbálkozásait, így hamarosan továbbáll. A következő állomás a Murray család otthona, ahol - bár nem mondható, hogy tanítványaiban sokkal inkább örömét leli - már jobban boldogul. A két kezére adott kamaszlány közül Rosalie kerül közelebb hozzá, ám a közöttük tátongó társadalmi különbségek okán nem tudnak úgy istenigazából összebarátkozni. A jómódú leányzót sokkal inkább érdekli ugyanis a tánc, a bálok, a kacérkodás, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. A Murray családnál való tartózkodása alatt ismerkedik meg Weston úrral, az új segédlelkésszel, és természetesen beleszeret. Ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti...
A regény rövid, és azt hiszem, talán pont a terjedelmével és túlzott lényegretörésével volt a bajom. Kíváncsi lettem volna a Murray családnál töltött nevelőnői évek részleteire, ám ebből alig kaptam valamicskét. Kíváncsi lettem volna, hogyan boldogul Agnes és anyja, miután saját "vállalkozásba" kezdenek egy leányiskola megnyitásával. Erről sem tudtam meg sokat. Így igazándiból szórakoztató volt - hisz másképp nem keltették volna fel érdeklődésem az előbb említettek -, de valahogy kevesebb és felejthetőbb, mint amire számítottam. (Igaz, nem is ezt tartják Anne Bronte főművének.)
- Értékelés: 6/10
2 megjegyzés:
Jajdesajnálom, hogy nem tetszett :-( Nekem a kedvencem, bár nem tudom miért, mert a fejemmel tudom hogy a Wildfell asszonya sokkal jobban sikerül, mégis nagyon szerettem ezt a kis Agnes Greyt.
Azt azért nem állítanám, hogy nem tetszett, de nekem valami hiányzott. :( Talán túl sokat vártam tőle. Maga a téma ugyanis számomra nagyon kedves. Ha az Agnes Grey-korabeli Angliában élnék, az övéhez hasonló társadalmi helyzetben, nagyon valószínű, hogy én is nevelőnő lennék. :) Tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy nem tudtam beleélni magam a történetbe.
Megjegyzés küldése