One Lovely Blog Award

Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindenkinek, aki nekem ajándékozott egyet, a számára legkedvesebbnek ítélt könyvesblogok vándordíjából. Az ötlet egyébként Amadeától indult - amennyire sikerült lekövetnem -, és lényege, hogy amennyiben téged ér a megtiszteltetés, és díjazott leszel, tovább kell adnod hét másik, számodra szimpatikus könyves (?) blognak. És akkor most jön a megnetegítőzés: sorry, amiért csak most reagálok erre a kedves gesztusra, de nyaraltam/dolgoztam/kutyáztam, plusz még egy kicsit betegeskedtem is, úgyhogy szinte arra sem volt időm, kedvem mostanság, hogy bekapcsoljam a gépem. De jobb később, mint soha..., úgyhogy íme az én választottjaim: Cseripok, Mamzel, Szilvi, Nima, Joeymano, Annamarie, RandomSky
Aki még nem tette volna meg, adja tovább a többieknek is! :)

Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Már régóta szerettem volna olvasni valamit Austertől, de sajnos - mint kiderült - a regény, amire végülis a választásom esett nem volt a legszerencsésebb az íróval való első találkozás szempontjából. Sikerült kiszemelnem azt a művét, melyre a leginkább jellemző, hogy más regényeire építkezik, és emiatt megértéséhez nem árt ismerni Auster teljes életművét.

Ami miatt végülis ezt választottam, az a könyv hátoldalán található rövid tartalmi ismertetés volt, ami mindjárt kíváncsivá tett. Adva van ugyanis egy Mr. Blank nevű öregember, aki valamilyen oknál fogva egy ismeretlen szobában ébred. Nem emlékszik arra, ki ő, hogy és mi okból került oda. A szoba maga is érdekes: az íróasztalon kéziratköteg, ismeretlen alakok fényképei, a redőnyt nem lehet felhúzni, és bár valahonnan többször is ellátják váltásruhával, a szekrényt akárhogy keresi, nem találja. Időnként meglátogatják őt, ám sehogysem tudja hova tenni ezeket az embereket azon kívül, hogy érzi, valahol, valamikor már mindannyiukkal találkozott.

Az alapötlet nagyon tetszik, és tulajdonképpen a megvalósítás is, annak ellenére is, hogy valami egészen másra számítottam. A megrögzött Paul Auster olvasók persze már biztosan félúton, sőt talán már előtte is leleplezik az író célját, ezzel szemben én csupán a végén kezdtem kapisgálni, és a tényleges megértéshez nagy segítségemre volt a frappáns befejezés, és némi utánaolvasás (pl. hogy milyen szerepet töltenek be az öregúr látogatói).

Így utólag sajnálom, hogy ezzel a regénnyel kezdtem az Austerrel való ismerkedést, mert tényleg egy jó kis olvasmányról van szó, de azt hiszem, sokkal ütősebb lett volna számomra a könyv, ha mindarra, amit nagy nehezen felismerni véltem a sorok közt, magamtól jövök rá az eddigi Auster regények élményei kapcsán, s nem pedig némi külső segítséggel.