Jane Austen: A mansfieldi kastély

Mostanában lépten-nyomon Jane Austenba botlom. Az elmúlt egy-két hónapban két olyan filmet is volt szerencsém megnézni, melynek középpontjában az írónő munkássága állt (Becoming Jane; Jane Austen Book Club), illetve - már írtam is róla - nemrég olvastam Syrie James Jane Austen naplója című regényét, mely hasonlóan nagy élmény volt. Kíváncsi lettem magára az írónőre, a filmekben oly sokat emlegetett történetekre. S kíváncsiságomnak elsőként A mansfieldi kastéllyal sikerült eleget tennem, ezt a könyvet kaptam ugyanis a páromtól születésnapomra.

Nagyon szerettem. Alig tudtam letenni, annak ellenére, hogy bizony kellőképp felbosszantott a vége. :) Talán én vagyok az egyetlen ember a földkeregségen, aki nem a főhősnőnk által olyannyira magasztalt Edmundnak szurkolt, ellenben Mr. Crawfordnak - kitől Fanny mindvégig idegenkedett - annál inkább. Engem meghatott, ahogyan egy eleinte olyannyira hiú és viselkedése által visszataszító alak, mint Henry Crawford ilyen hatalmas pálforduláson megy keresztül, s beleszeret egy olyan lényegében "jelentéktelen", vagyontalan valakibe, mint Fanny. Az udvarlása, s a kitartása mindig megmosolyogtatott, s magam is reméletem - mint ahogyan a Mansfield Park-beliek többsége is -, hogy végül főhősnőnk megenyhül. Nem is tudom... Biztosan a rossz fiúk iránt vonzódom, de nekem Edmund túlontúl tökéletes figurának bizonyult, talán ezért sem sikerült annyira megkedvelnem, hogy a hűséges és szeretetteljes bátyj szerepén túl különösebb jelentőséget reméljek neki. Austen nem tett a kedvemre. :) A történet vége másként alakult, mint vártam. Így sem veszítve azonban az értékéből.

Ma ráleltem a Libriben egy három kötetből álló exkluzív Jane Austen-díszdobozra, úgyhogy hamarosan jövök A klastrom titkával.

• Értékelés: 8/10
• Jane Austen

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Nagy kedvencem, Joanne Harris ezúttal egy novelláskötettel jelentkezett. A benne helyet kapott történetek - ahogyan már a cím is sejteni engedi - egészen különbözőek. Szívem szerint mindegyikrők külön-külön ejtenék néhány szót, de azt hiszem, ezúttal inkább csak azokra szorítkozom, melyek a leginkább megragadtak bennem.

Az egyik ilyen kis novella a "Hely a nap alatt" címet viseli. A történetet azok a valóságban is létező brazíliai strandok ihlették, ahol kor és megjelenés alapján szortírozzák a fürdőzőket. A csúnyáknak, kövéreknek, s öregeknek tehát nincs helyük ezeken a nívós fürdőhelyeken. Harris tökéletesen bemutatja a mai világot mind jobban jellemző sznobizmust, azt, hogy manapság a külcsín mennyire meghatározó, s hogy mily mértékben képes megbolondítani és eltorzítani az értékrendjét a még egészen fiatal gyerekeknek is. A novella - egy rendkívül hatásos csattanóval a végén - igazán megdöbbentő és elszomorító.

Témájában valamelyest hasonló a "Gandalfra várva" című novella. Egy baráti társaságról szól, akik rendszeresen összejárnak egy kis erdőben, hogy kibújjanak önmagukból, s különböző szerepeket felöltve múlassák az időt. Szerepjátszanak tudniillik. A baj csak az, hogy szereplőink nem igen tudnak már különbséget tenni a játék, s a valóság között. A történet nagyon életszagú, magam is találkoztam már ezzel a szindrómával. Létezik egy igen népszerű internetes kalandjáték (World of Warcraft), melynek én is jó ideig a "rabja" voltam, és hát... nem is hinnétek, milyen alakokkal találkozni egy ilyen játékszerveren. Engem pl. igencsak megdöbbentett, amikor olyan játékosokkal futottam össze, akik saját bevallásuk alapján ötvenes éveikben járó apukák voltak... Vagy csak rá kell nézni a youtubra, s nem egy World of Warcraft-beli "hírességgel" találkozni, akik olyan szinten fanatikusak, hogy ebben a virtuális világban szerzett népszerűségükben lelik legnagyobb örömüket. "Mert néha a valóság egyszerűen nem elég." - írja Harris.

A kötetben még számos igazán jól sikerült novella található. Legtöbbjük egy Joanne Harristől eddig nem megszokott vonalat képviselnek - mint a fentebb említett két történet is -, ám akad egy-két olyan is közöttük, melynek témája, hangulata már ismerősebbnek hat (Ld. "Gastronomicon", "A '81-es osztály").

Összességében nekem nagyon tetszett. Csupán egy-két olyan írás kapott helyet a könyvben, mely talán abszolut nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Ötletesek a néhány soros írói megjegyzések, melyek bevezetni hivatottak a történeteket, és külön dícséretet érdemel a rövid előszó, az, ahogyan Harris a novellaírásról vélekedik. Bár nincsenek, nem is voltak, s valószínűnek tartom a közeljövőben sem lesznek különösebb írói ambícióim, mégis mélységesen igazat adok neki.

• Értékelés: 8/10