Peter S. Beagle: Tamsin története

Úgy tűnik, Beagle minden egyes könyve tartogat meglepetéseket. Az utolsó egyszarvú és A fogadós éneke, na meg Amadea és Nima élménybeszámolója után szinte biztos voltam benne, hogy ismét egy csodálatos történetben lesz részem, ami be is igazolódott. Amire nem számítottam: hogy egy idős férfi - mert ugye Peter S. Beagle azért már benne van a korban - ilyen brilliánsan képes visszaadni egy pattanásos, kamaszkölyök gondolat- és érzelemvilágát, aki ráadásul a női nemet erősíti. Szerintem ez egészen egyszerűen mesteri. Ennél jobban nem is találhatta volna el Jenny, a főszereplő hangját.
Be kell, hogy valljam, ha ugyanezt az alaptörténetet nem Beagle írta volna, valószínűleg nem gyakorolt volna rám különösebb hatást. Általában véve ugyanis nehezen tudom beleélni magam egy tizenéves főhős szerepébe, most viszont ez maximálisan megvalósult. Szinte magamon éreztem a "Százholdas Pagony" tölgyeinek fenyegető árnyékát, hallottam a lehulott falevelek ropogását Jenny és Tamsin éjszakai sétái alkalmával, és egyáltalán végig szinte tapintható volt az a különleges, varázslatos atmoszféra, ami körüllengte a történetet.
Az ötlet, hogy az eseményeket Beagle úgy adja a kislány szájába, mint hogyha ő írná meg életének e rövidke szakaszát saját regényében, különösen tetszett. Az ehhez kapcsolódó kiszólások, magyarázatok pedig méginkább megerősítik az olvasót abban, hogy bizony egy csapongó kamaszlány beszámolóját olvassuk.
"Meena, ha kicsit is rendes akarsz lenni, akkor átugrod ezt a részt. Majd úgy teszek, mintha engedelmeskednél. Mert különben soha nem leszek képes megírni. Rendben?"
Mellesleg A fogadós énekében is voltak ilyenek. És már ott is nagyon szerettem. :)
Nem is áradozom tovább! Ezt el kell olvasni!
  • Értékelés: 10/10 (Dehát Beagle-től ezt már megszokhattuk!)

5 megjegyzés:

Ninetta írta...

szia
nagyon tetszik a blogod, a pasid irányított át ide és nem bántam meg :) én a b13-on leledzem, de van itt is regisztrációm. át akartam költözni ide, de nem igazán vagyok otthon a html szerkesztésben így maradt a jól bevált b13 kezelőfelülete :)

érdekes történet lehet, el fogom olvasni én is :)
Szintike (Ninetta)

lulin írta...

Szia! Üdv nálam, szeretettel várlak máskor is! :)

Tara Nima írta...

szerintem a legjobb könyve nem csak Beagle-nek, de alapvetően ebben a témában (fiatal kiscsaj meg egy szellem) sem nagyon írtak még ennél jobbat.

Névtelen írta...

jaj, én pont most húztam le szegény Beagle bácsit egy kissé, bár én még csak egyet olvastam tőle

nem adom azért fel :)

lulin írta...

Nima, nekem A fogadós éneke is nagyon tetszett. (Tény, hogy egészen más, mint a Tamsin). Nani, ne add fel, szerintem érdemes még olvasni tőle. (Bár ugye ízlések és pofonok). :)