Az 1957-ben kiadott könyv két (elvileg) novellát tartalmaz, ám véleményem szerint együtt a kettő - mivel igencsak szorosan összefüggnek - simán elmenne egy kisregénynek. Az első, "Franny" címmel fémjelzett novellából megtudhatjuk, hogy Frances Glass alias Franny igen erőteljesen hatása alá kerül egy bizonyos könyvnek, mely egy orosz parasztember zarándoklatáról szól, s arról, hogyan lehet megtanulni szüntelenül imádkozni, s az ima folytonos ismétlésével egyfajta "megvilágosult" állapotba jutni. Frannyben - maga sem érti miért - megváltoztat valamit az említett könyvecske, furcsán érzi magát, miközben barátjával ebédel (valójában ő maga csak ül szendvicse felett, míg Lane jóízűen falatozik), folyton rosszul lesz, ok nélkül elsírja magát a mosdóban, majd ájultan esik össze az étterem padlóján. A második novella főszereplője Zooey, Franny bátyja, a 25 éves tévészínész, a helyszín pedig a család new yorki otthona, ahol a lány teljes depresszióban fekszik a díványon. Itt tulajdonképpen két beszélgetésnek leszünk fültanúi - az egyik Zooey és anyja, a másik pedig Zooey és maga Franny közt zajlik -, melyek mindegyikének középpontjában a lány idegösszeomlásának okai, illetve ebből a neurotikus állapotából való kizökkentése áll. Ebben a részben számos háttérinformációt is megtudhatunk a Glass családról. A dialógusokból kiderül, hogy a szülőket hét "csodagyerekkel" áldotta meg a sors, akik kiskoruktól fogva éveken keresztül szereplői voltak egy rádiós műsornak, mely "Az okos gyerek" címmel futott. Egyértelművé válik, hogy ez a tényező, illetve a két legidősebb testvér részéről gyakorolt vallásfilozófiai, spirituális ráhatás Frannyre és Zooeyra nem kis mértékben befolyásolta, hogy a két címszereplő olyan lett, amilyen. Hogy egyikük sincs kibékülve önmagával, s a világgal. (Mert bizony attól függetlenül, hogy a könyvben csupán Frannynél tapasztalható látványosan az idegosszeomlás, a depresszió, a párpeszédekből érezhető, hogy a fiúval sincs minden rendben, csupán az ő esetében ez másképpen nyilvánul meg.)
Huh, hát az van, hogy nekem ez volt az első Salingerem, és már értem, miért van az, hogy az írót vagy nagyon szeretik vagy nagyon nem (köztes kategóriáról azt hiszem, még nem nagyon hallottam). Örömmel nyugtázhatom, hogy én az előbbibe tartozom. Viszont valóban nem ajánlom azoknak, akiket egyáltalán nem érdekel a filozófia, pszichológia, lélektan mert bizony itt nem a cselekmény az, ami hangsúlyos, itt olyan beszélgetéseket olvashatunk, amelyek nem hangzanak el egy átlagos család átlagos nappalijában. Erőteljesen elgondolkodtató, és sokszor bizony az olvasót magát is megbolygató, néha nyomasztó beszélgetések ezek. Feltéve persze, ha képes az ember beleélni magát a leírtakba...
- Értékelés: 10/10
1 megjegyzés:
Miért van az, hogy mindenki csak a Zabhegyezőt ismeri? (Bocs, Holden) Nekem ez a kedvenc Salinger-könyvem. Emberek, olvassátok!
Megjegyzés küldése