Suzanne Prou: Bernardiniék terasza

A Bernardíniék terasza Suzanne Prou, francia írónő Renaudot-díjat nyert regénye, vagyis magáénak tudhatja az egyik legrangosabb francia irodalmi elismerést. Tudomásul véve az infót, és a könyv rövid tartalmi ismertetőjét átolvasva valami igazán "nagy durranás"-ra számítottam, pláne, hogy valamiféle, a szereplők életét behálózó, sötét, múltbéli titkot sejtet a fülszöveg, ami általában kifejezetten kedvemre való.

Nos, titkokban valóban nem volt hiány, és a végkifejlet is meglepőnek mondható, de valahogy annyira nem tudtam átérezni a szereplők közt kialakult kissé bizarr kapcsolatot, mely a lényegét képzi tulajdonképpen a regénynek, hogy ahogy a vége felé haladtam a könyvnek, sajnos egyre kevésbbé tetszett.

A történet a Bernardíni ház életébe enged betekintést. A ház úrnője Laure asszony, ki délutánénként barátnőivel teázik a teraszon. A teát Therese szolgálja fel az idős hölgyeknek, ki furcsamód egy szolgálólányhoz nem illő, túlságosan közvetlen hangnemet engedhet meg magának, mely már a könyv elején sejteni engedi, hogy Therese személye jelentős szerepet tölt majd be a történet kibontakozásában. A házban furcsa dolgok tapasztalhatók, pl. Laure asszony ebéd utáni elfoglaltsága, melyet minden egyes alkalommal azzal kezd, hogy ollójával régi, elsárgult fényképeről vagdos ki egy bizonyos alakot. Vagy Therese tortúrái a tükör előtt ülve: színesre mázolja petyhüdt arcát, majd sírásban tör ki, s könnyei áztatják le róla a fekete és vörös festéket...