Jane Austen: A mansfieldi kastély

Mostanában lépten-nyomon Jane Austenba botlom. Az elmúlt egy-két hónapban két olyan filmet is volt szerencsém megnézni, melynek középpontjában az írónő munkássága állt (Becoming Jane; Jane Austen Book Club), illetve - már írtam is róla - nemrég olvastam Syrie James Jane Austen naplója című regényét, mely hasonlóan nagy élmény volt. Kíváncsi lettem magára az írónőre, a filmekben oly sokat emlegetett történetekre. S kíváncsiságomnak elsőként A mansfieldi kastéllyal sikerült eleget tennem, ezt a könyvet kaptam ugyanis a páromtól születésnapomra.

Nagyon szerettem. Alig tudtam letenni, annak ellenére, hogy bizony kellőképp felbosszantott a vége. :) Talán én vagyok az egyetlen ember a földkeregségen, aki nem a főhősnőnk által olyannyira magasztalt Edmundnak szurkolt, ellenben Mr. Crawfordnak - kitől Fanny mindvégig idegenkedett - annál inkább. Engem meghatott, ahogyan egy eleinte olyannyira hiú és viselkedése által visszataszító alak, mint Henry Crawford ilyen hatalmas pálforduláson megy keresztül, s beleszeret egy olyan lényegében "jelentéktelen", vagyontalan valakibe, mint Fanny. Az udvarlása, s a kitartása mindig megmosolyogtatott, s magam is reméletem - mint ahogyan a Mansfield Park-beliek többsége is -, hogy végül főhősnőnk megenyhül. Nem is tudom... Biztosan a rossz fiúk iránt vonzódom, de nekem Edmund túlontúl tökéletes figurának bizonyult, talán ezért sem sikerült annyira megkedvelnem, hogy a hűséges és szeretetteljes bátyj szerepén túl különösebb jelentőséget reméljek neki. Austen nem tett a kedvemre. :) A történet vége másként alakult, mint vártam. Így sem veszítve azonban az értékéből.
Ma ráleltem a Libriben egy három kötetből álló exkluzív Jane Austen-díszdobozra, úgyhogy hamarosan jövök A klastrom titkával.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Lulin!
Először is nagyon tetszik a blog, érdeklődéskeltőek az írásaid, és igencsak jó ízlésed van!

Jane Austenra csak nemrég figyeltem fel, pedig évek óta az orrom előtt volt úgymond, és legelőször is egy film alapján kezdtem érdeklődni: Tartózkodó érzelem a Meggyőző érvek című regény alapján. A Mansfieldi kastély az előzővel párhuzamban a kedvenc kötetem tőle, és bevallom egészen a házasságtörésig én is vaciláltam vajon melyik férfi a megfelelő Fannynak...

Noriko

Névtelen írta...

Szia Lulin!

nagyon tetszett ez az írásod, habár látom, már nem most írtad. Hasonló érzések kavarogtak bennem a Mansfield Park olvasása közben. én is Henry Crawfordnak szurkoltam. :) és pont azért, amiért te. Edmund talán nem a legjobb partner volt Fanny számára, habár ezt már nem a mi tisztünk eldönteni. Jane-é az elsőbbség. :) De ha ennyire tetszett a Mansfield Park, akkor mindenképpen olvasd el a többi írását is. Azokban sem fogsz csalódni. Vagy akad még valaki az angol romantikából, akinek a stílusa nagyon hasonló Jane-éhez, Elizabeth Gaskell. Például tőle az Észak és dél. Én most azt olvasom, és fantasztikus! szóval, hajrá, ha kedvet kapsz hozzá!n:)

Anna írta...

Tudom, miről beszélsz : ))
Én is Mr Crawfordnak szurkoltam, annyira rossz volt, hogy a végén Edmundot választotta... Arghh!
xD