Megint egy OKK-s poszt, és kivételesen a határidővel - amit ugyan csak megközelítőleg kell betartani - sem voltam gondban. Pedig egy jó darabig azt hittem, hogy abban leszek. :) Amikor ugyanis elkezdtem olvasni a könyvet, az volt az első gondolatom, hogy ez valami bődületesen nagy baromság lesz, ami nem biztos, hogy engem érdekel. Aztán szerencsére hamar rájöttem, hogy mekkorát tévedtem, és maximális elégedettséggel tettem le a regényt. Határozottan ki merem jelenteni, hogy fogok még Vonnegut könyvet olvasni. Érzésem szerint nem is egyet. Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei
Megint egy OKK-s poszt, és kivételesen a határidővel - amit ugyan csak megközelítőleg kell betartani - sem voltam gondban. Pedig egy jó darabig azt hittem, hogy abban leszek. :) Amikor ugyanis elkezdtem olvasni a könyvet, az volt az első gondolatom, hogy ez valami bődületesen nagy baromság lesz, ami nem biztos, hogy engem érdekel. Aztán szerencsére hamar rájöttem, hogy mekkorát tévedtem, és maximális elégedettséggel tettem le a regényt. Határozottan ki merem jelenteni, hogy fogok még Vonnegut könyvet olvasni. Érzésem szerint nem is egyet. Umberto Eco: A rózsa neve
"Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek..." - A többiek véleménye: Mamzel, Joey, káááá, csipkepitty
E. M. Forster: Szoba kilátással
A könyv alapján készült film már nagyon régóta megvan, és alig vártam, hogy megnézhessem. Előtte viszont mindenképpen el szerettem volna olvasni magát a regényt. Nos, ez megtörtént, csak épp sikerült a saját csapdámba esnem, most ugyanis, miután végére értem a kötetnek, valahogy elment a kedvem a filmtől. :) Egy az 1900-as évek Angliájában játszódó szerelmi történetről van szó. Főhősnőnk Lucy Honeychurch, aki unokatestvérével, a kissé konzervatív Charlotte Bartlett-tel Firenzébe utazik, hogy ismerkedjék a művészetekkel. Itáliában tett látogatása során megismerkedik a különc Emersonékkal (apa és fia), akik furcsa, addig ismeretlen érzéseket indítanak meg benne. Lucy, miután egy kirándulás alkalmával kissé félreérthető szituációba keveredik a fiatal George Emersonnal, összezavarodik, s Rómába menekül, ahol megismerkedik a sznob Cecil Vyse-szal, ki később a vőlegénye lesz.
Namármost a könyv jó volt, még annak ellenére is, hogy az elején nagyon nehezen találtunk egymásra (én és a történet). A regény első fele, a Firenzében zajló eseményekkel valamiért nem is kötött le különösebben. Aztán attól kezdve, hogy "haza" érkeztünk a vidéki Angliába, csak úgy faltam az oldalakat. Pozitívum, hogy a Jane Austen regényekkel ellentétben, itt végre az általam is preferált férfiszereplőre esik az író választása is. (A Jane Austen művek kapcsán írtam, hogy valamiért mindig, minden egyes regénye olvasásakor a hősnő által mellőzött férfiút sikerült kiszemelnem magamnak.) :) És még egy hatalmas pirospont azért, ahogyan Forster Lucy családját ábrázolja. Imádtam, ahogyan a kicsit különc, de amellett hihetetlenül szeretnivaló anyukáról és testvérről írt, és maga az értékrend is rendkívül szimpatikus, miszerint a család minden vagyonnál és egyéb kecsegtető kilátásoknál előrébbvaló. Ebben maximálisan egyet kell, hogy értsek.
